 |
Szakmai
Gyakorlati Program Londonban!
A program lehetőséget teremt arra, hogy angolul legalább középszinten
beszélő egyetemi, főiskolai hallgatók, szakmával rendelkező pályakezdők
vagy már dolgozó 25 és 35év közötti személyek fizetett szakmai gyakorlaton
vehessenek rész a brit fővárosban és annak környékén. A gyakornoki
program kezdete előtt lehetőség adódik speciális, közvetlenül a
program elvárásaihoz hangolt vagy általános nyelvtanfolyam elvégzésére
is.
Választható területek:
Marketing, pénzügy, könyvelés, közgazdász, mérnöki területek,
jog, informatika, grafikus , telekommunikáció, PR..stb.
>>> bővebben!
|
 |
Magyarország
Európai Unió-s csatlakozása teljesen új helyzetet teremtett a fiatalok
külföldi munkavállási lehetőségeit illetően. Cégünk, az A3
Group, az elmúlt 4 évben is közvetett módón támogatta ügyfeleinek
külföldi
munkavállalási szándékait és direkt módón segítette nyelvi
fejlődését, elszállásolását,
főleg Angliában, azon belül is Londonban,
ahova a legtöbben igyekeztek. Mivel ebben az évben szinte folymatos
és igen erős nyomás nehezedett ránk azzal kapcsolatban, hogy a segítségnyújtást
ne csak közvetett hanem közvetlen módón is valósítsuk meg, ezért
elhatároztuk, hogy
az egyre növekvő igények kielégítésére létrehozunk
egy új leányvállalot (Ace Union), amely a jövőben
hatékonyan, direkt és közvetlen módón
fog segítséget nyújtani mindazoknak, akik egy ilyen
szolgáltatásra igényt tartanak. |
|
Mi
is az elsõ feltétele ennek? Véleményünk szerint az
igazi segítségnyújtás nem képzelhető análkül, hogy a helyszínen,
vagyis külföldön ne lennénk jelen, személyesen is!
A
legnagyobb örömmel tudatjuk jelenlegi és jövõbeni
ügyfeleinkkel, hogy cégünk
a magyarországi hasonló szolgáltatásokat
nyújtú cégek közül az egyetlen, aki
saját, külföldi
képveselettel, magyarul beszélõ
tapasztalt munkatársakkal irodát
tart fent ügyfelei számára...
és mi több... 2005 februárjától teljes
értékű irodával várjuk ügyfeleinket
London egyik legnépszerûbb városközpontjában,
Camden
Town-ban a Parkway-en
pár méterre London leghíresebb
piacától, szórakozóhelyeitől vagy kultúrális központjaitól.
Ránk külföldön is számíthat! |
|
|
|
|
|
|
|
Ha
Önt érdekli bármilyen külföldi munkavállalási lehetőség és szeretné,
hogy szolgáltatásunk indulásáról időben
értesüljön, ha szeretné, hogy a friss munkalehetőségekről
azonnal információhoz jusson,
ha szeretne a 2005-ös évben adni önmagának egy esélyt akkor kérjük
töltse ki alábbi kérdőívünket, mellyel azonnal regisztráljuk is
leendő hírlevél küldő szolgáltatásunk adatbázisába is egyben. Az
űrlap őszinte kitöltésével nem csak magának segíthet, hanem számunkra
is értékes információt nyújthat azzal kapcsolatban, hogy hogyan
végezzük el szolgáltatásunk finom hangolását, hogy az Ön részére
az a legmegfelelőbb, legolcsóbb és leghatékonyabb legyen.
|
|
|
|
A3 |
|